#Beata Szydlo

A lengyelek kiakadtak Merkelre és Brüsszelre
 

A lengyelek kiakadtak Merkelre és Brüsszelre

Tiltakoznak a lengyelek, mert szerintük az Európai Bizottság a belarusz rezsimet támogatja, Merkel kancellár pedig a tagállamokat megkerülve tárgyal Aljakszandr Lukasenka elnökkel, akit az EU nem ismer el elnöknek.

EUrologus EUrologus

Igazi magyarázat nélkül cserél miniszterelnököt a lengyel kormánypárt
 

Igazi magyarázat nélkül cserél miniszterelnököt a lengyel kormánypárt

Beata Szydlo miniszterelnök csütörtökön fényesen megnyerte a parlamentben az ellenzék által kezdeményezett bizalmi szavazást, majd este – véget vetve a számára meglehetősen megalázó találgatásoknak – „lemondott”. A kormánypárt (Jog és Igazságosság) vezetősége szerint kiválóan dolgozott, de az új hazai és nemzetközi helyzet változtatást tesz szükségessé. Ám hogy mi ez az új helyzet, azt nem magyarázták meg.

Domány András Domány András

Lemondott a lengyel kormányfő, már meg is van az utódja
 

Lemondott a lengyel kormányfő, már meg is van az utódja

Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja fel a lemondását benyújtó Beata Szydlót a miniszterelnöki poszton - jelentette be Beata Mazurek, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője a lengyel kormánypárt csütörtök esti vezetőségi ülését követően.

MTI MTI
















Varsóban ül össze a V4
 

Varsóban ül össze a V4

Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kormányfői többek között a brit népszavazás utáni európai helyzetről és az Európai Unió lehetséges megreformálásáról egyeztetnek a csütörtöki csúcsértekezleten.

MTI MTI

A lengyelekhez szólva a magyaroknak is üzent a brit kormányfő
 

A lengyelekhez szólva a magyaroknak is üzent a brit kormányfő

Ne legyenek túszok az Angliában élő uniós polgárok, sem az EU-ban maradó britek – ezt sürgeti Lengyelország miniszterelnöke, aki ugyancsak érintett, hiszen több mint 800 ezer honfitársa él, tanul és dolgozik az Egyesült Királyságban. Mi lesz velük, ha Nagy Britannia elhagyja az Európai Uniót?

hvg.hu hvg.hu